Magamról

 

Nő vagyok és anya, és egy olyan lélek, akinek elkerülhetetlen sorsa a művészet és az alkotás. Nem tudom letenni a ceruzát, az ecsetet, és -a tanítványaim szerint is- a tűfilc az alap, aminek mindig kézközelben kell lenni, bármerre is járunk. Nem véletlen, hogy már ők is így gondolkoznak…  Mindenféle kerülőutakkal a tanári pályára és a művész pályára sodort az élet. Ez a passzivitásra utaló megfogalmazás persze megtévesztő, mivel ezt az utat én már régen kiválasztottam…

Szóval a kitérők és kacskaringók után a kettő, a tanár és a művész, vagy ha úgy tetszik a művész és a tanár egyesült. A “művész” csupán az érzékenységet jelenti, ahogyan valaki érzékeli a világot, az embereket, a hangulatokat vagy a jellemeket.

Nem tudom szétválasztani az alkotást az élettől, a tanítást a lélektől, az alkotást a tanítástól, a lelket pedig semmiféle életbeni mozzanattól. Időnként megmutatom magam a grafikáim, festményeim által, időnként visszahúzódom alkotni, az alkotáshoz töltődni, tapasztalatot, élményeket gyűjteni.